Különös ez a két mondat. Nem nagyon találunk ehhez hasonlót, amikor Jézus valamivel ennyire azonosítja magát, ugyanakkor bennünket is. A fény egyszerre Isten különleges teremtménye, az első, amit alkotott, szinte a léte, és egyszerre felhívás, kérés is: „járjatok világosságban!” Különös, hogy a tudósok is éppen a fény kettős természetéről beszélnek, hogy egyszerre hullám és egyszerre anyag. Mintha a fény, a legelső isteni „Legyen!”-ből példája lenne az egész mindenségnek.
Mostanában minden nap ködös, a napot nemigen látjuk. Egyik reggel meggyújtottam az adventi gyertyát, és néztem, amíg mögötte – mert az ablak éppen keletre néz – fel nem kelt a nap. Még sosem láttam ilyen szép képet, a nap szinte magába szívta a gyertya lángját, már nem látszott belőle semmi. Csak ragyogott a szoba. Ez egy különleges adventi látomás volt. Mi égetjük kis gyertyáinkat, és igyekszünk a sötétséget visszaszorítani, de ez csak valami előjelzése az isteni győzelemnek.
A gyertya, amíg a sötét szobában ég, szinte nem látszik. Csak az erős fényét látjuk. De amikor felkel a nap, éppen a lángját nem vesszük észre, csak a szépen kiöntött forma jelenik meg színeiben pompázva. Valahogy így élünk mi, akik világítani igyekszünk: egy furcsa, nem igazi valóságot látunk. Úgy tűnik, mintha a sötét világban mi hordoznánk a valóságot. Ha mi nem volnánk, semmit nem látna senki. És ez részben így is van. A gyertya fontos. Van azonban valami hamis ebben a képben. Hiszen a gyertya csak nagyon estelegesen, és bizonyos értelemben rossz fényt tud adni. Önmagát nem látja jól itt senki sem. De a nap mindent beragyog. Pontosan úgy látjuk magunkat ebben a fényben, mint amilyenek igazából vagyunk. Az élet világossága csak a világosság. Itt a földön talán nem is azért kell világítanunk, mert ettől világosabb lesz, hanem mert ezzel fejezzük ki a világossághoz való elköteleződésünket. Hegyen épített városok leszünk.
Advent van. A sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. (1János 2,8) Jézus követésre hív. A mi árnyképekkel teli világunkból egyre világosabb lépésekkel, közeledjünk felé. Nem azért, mert mi képesek vagyunk őt elérni, hanem azért, mert a nap felkelőben van! Ámen.
Fekete Ágnes
A szerző áhítata elhangzott a Kossuth Rádió Református Félóra című műsorának 2014. december 10-i adásában.