Gróf hídvégi Mikó Imre 1805. szeptember 4-én született Zabolán. 1813-tól a nagyenyedi református kollégiumban tanult, ahol többek között filozófiát, görög, római és német irodalmat, a történelem és jogot hallgatott. Az 1830-as évektől bekapcsolódott az erdélyi református egyház ügyeibe és felkarolta a nemzeti nyelv kérdését is. 1838-ban megválasztották a nagyenyedi református kollégium főkurátorává, 1840-ben pedig az erdélyi református egyházi főtanács egyik főgondnokává.
Az erdélyi főkormányszék felelősségre vonta 1848-as szerepvállalásáért, de végül hivatalosan nem fogták perbe. Ezt követően visszatért a közéletbe, de a közvetlen politizálás helyett a társadalom, gazdaság, kultúra, oktatásügy és tudományosság területén munkálkodott. Az 1850-es években Erdély kulturális életét hosszú évtizedekre meghatározó intézményeket és egyesületeket hozott létre. 1856-ban megalapította, 1859-ig pedig szerkesztette a Kolozsvári Közlöny című politikai hetilapot.
1860 végén, az októberi diploma kiadása után Ferenc József Mikó Imrét nevezte ki Erdély főkormányzójának. Ezt követően Magyarország és Erdély unióján kezdett el munkálkodni, de látva a bécsi udvar ellenséges szándékait, 1861-ben lemondott tisztségéről.
Mikó Imre részt vett a Kolozsvárra összehívott 1865. évi, utolsó erdélyi országgyűlésen, melyet a Magyarország és Erdély egyesítéséről alkotott 1848. évi I. törvénycikkely újratárgyalására hívtak össze. Ugyanebben az évben megválasztották a pesti országgyűlésbe Kolozsvár képviselőjének, majd 1867. február 20-án az Andrássy-kormányban a közmunka- és közlekedésügyi tárca minisztere lett.
Nagy hangsúlyt helyezett az ország peremvidékeinek vasútfejlesztésére is, az általa vezetett minisztérium irányításával több törvényjavaslatot készítettek elő. Életkora miatt azonban már nem tudott hatékonyan fellépni a vasútépítést körülvevő korrupcióval szemben, ezért 1870-ben lemondott miniszteri tisztségéről.
Élete utolsó éveiben a politikával kevesebbet foglalkozott, idejét inkább a református egyház ügyeinek szentelte, 1875 májusában például elnökölt az erdélyi református egyházkerület közgyűlésén. Ugyanennek az évnek a végén betegség miatt visszavonult a közéleti feladatoktól, majd 1876. július 15-én elhunyt.